SZÜLŐI MINTÁINK HATÁSA A PÁRKAPCSOLATAINKRA - az emberiség legősibb biológiai programjáról tabuk nélkül

Te is észrevetted, hogy a fogyasztói társadalom kialakulásával és térhódításával a párkapcsolatok is annak áldozataivá váltak? Emberi kapcsolataink egyre rövidebb időre szólnak, egyre felszínesebbé válnak. Sokszor észrevétlenül változik meg a magatartásunk, vagy a társunké, és nem értjük, miért távolodunk el egymástól a kezdeti fellángolás után. Vajon mi lehet ennek az oka?


Párkapcsolatainkban kétféle viselkedési sztereotípiát azonosíthatunk be. Egyfelől törekszünk rá, hogy mindent másképp tegyünk, és ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amiken az előző generációk végig bukdácsoltak. Másfelől, idővel rá kell jönnünk, hogy minden igyekezetünk ellenére, vagy talán éppen azért, ugyanazokban az ördögi körökben, csapdákban találjuk magunkat. Még a köztudatban is kering a híres mondás: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Túlzott általánosításról, sztereotípiáról lenne szó? Vagy ha igazán a mélyére nézünk, lehet benne valami? Hogyan hatnak a szülői minták a férfi és a női hormonális állapotra, és hogyan határozzák meg általa a párkapcsolataink minden mozzanatát? Miben és hogyan tud segíteni, ha megismerjük a felmenőink biológiai programjait?

Dr. Gilbert Renaud

Dr. Gilbert Renaud szerint életünk során kialakult problémáink arra vezethetőek vissza, hogy gondolataink, érzelmeink és tetteink nincsenek egymással összhangban. Ez azért is bekövetkezhet, mert az érzelmi lenyomatokat nem a saját életünkből hozzuk, hanem felmenőink érzelmi traumái (konfliktusai) rögzültek bennünk sejtszinten.GILBERTRŐL BŐVEBBEN

Gilbert Renaud, PhD több mint 35 éve tevékenykedik holisztikus szemléletű természetgyógyászként, önismereti trénerként. Módszerét, a Recall Healinget önmagukban is egyedülálló módszerek szintéziseként alkotta meg, legfontosabb pilléreit Dr. Ryke Geerd Hamer (Germán Gyógytudomány) és Dr. Claude Sabbah (Total Biology) munkássága alkotja. 11 éve járja a világot, évente 9 országban - köztük Magyarországon - tart képzéseket. Mára több mint 20.000 embernek adott a kezébe egy olyan módszert, amelynek segítségével az egyén akár önállóan is feltárhatja azokat a mélyen elfojtott érzelmi megéléseit, amik sokszor észrevétlenül, anélkül akadályozzák a kiteljesedésben, hogy arra egyáltalán tudatos lenne. Gilbert Renaud célja, hogy a testi-lelki-szellemi egyensúly helyreállításával hozzásegítse tanítványait egy magasabb életminőség megéléséhez. Hazánkban 6 évvel ezelőtt tartott először műhelyfoglalkozást, azóta több száz ember végezte el a tanfolyamait. Bár a Recall Healing a kezdetekben a fizikai elváltozások hátterében álló érzelmi összefüggések feltárását segítette, egyre több életterületen vehetjük hasznát, így a párkapcsolati problémáinkat is azok gyökerénél ragadhatjuk meg és tisztázhatjuk ki. Ez az önismereti munka egyedül is nagyon tanulságos, párban végezve pedig sorsfordító felismeréseket tud hozni.

Két teltházas ismeretterjesztő előadás után, a nemzetközi hírű előadó újra Budapesten tart nyílt előadást. Magyarországon először nyílik rá lehetőség, hogy az érdeklődők betekintsenek egyik legnépszerűbb tematikus tanfolyamába, a “Párkapcsolatok és Családi Dinamikák” modulba. Az előadás kifejezetten a szülői minták tükrében értelmezi a gyermek, majd később a felnőtt viselkedését és párkapcsolati problémáiból eredő fizikai tüneteit, illetve betekintést ad a következő témákba (a teljesség igénye nélkül):

  • Mitől és hogyan működnek - vagy nem működnek - a párkapcsolatok?
  • Miért és hogyan igaz, hogy az élettársam a tükröm?
  • Mik a párkapcsolatainkat működtető legősibb biológiai programjaink?
  • Mit jelent alfának lenni a párkapcsolatban és milyen következményekkel jár, ha valaki nem az?
  • Női és férfi szerepek és nehézségek
  • Szülői minták a párkapcsolatokban, meghatározó időszakok a gyermekkorban
  • Párválasztásunk lehetséges következményei
  • 8 családi triád (dinamika) és jellemző mintáik
  • Milyen eszközökkel tárhatóak fel a párkapcsolati nehézségek összefüggései

Az önismereti módszer Párkapcsolat modulja (videóval)

A Recall Healing módszerrel arra keressük a választ, hogy az érintett betegsége vagy adott viselkedésmintája miért alakult ki. Betegségünk vagy bármely más reakciónk egy adott élethelyzetben egy vagy több, a közel- és a régmúltban elfeledett megoldatlan problémára jelent szigorúan biológiai értelemben, tökéletes megoldást. Ha sikerül beazonosítanunk ezeket az élethelyzeteket és az azokat egymáshoz kapcsoló, elfojtott érzelmi megéléseket, mintegy kirakóként áll össze előttünk a kép mindazzal kapcsolatban, amit addig nem volt lehetőségünk megérteni.BŐVEBBEN A MODULRÓL

A Recall Healing a tudatalattiban rögzült mintákkal és azok ismétlődéseivel dolgozik. Gilbert Renaud gyakran hivatkozik Dr. Carl Jung munkásságára, és hallgatóinak gyakran felhívja rá a figyelmét: ami nem emelkedik a tudatosság szintjére, az a külvilágban sorsszerű események ismétlődésében fog visszaköszönni. Ezen minták felszabadításával voltaképpen tudatalattink kapacitását szabadítjuk fel annak érdekében, hogy immár saját elképzeléseink és vágyaink szerint élhessük az életünket, nem a régmúlt sérelmeinkből eredő automatikus reakcióink szerint. Az alábbi 12 perces videóban mesél meghívott előadónk az általa fejlesztett, összetett önismereti módszer párkapcsolat moduljáról (MAGYAR FELIRAT ELÉRHETŐ, NINCS MÁS DOLGA MINT A CC GOMBRA KATTINTANI ÉS KIVÁLASZTANI A MAGYAR NYELVET):

Mit kap, ha eljön a rendezvényre?

  • Egy olyan sajátos nézőpontot, amelynek segítségével megértheti szülői mintáinak hatását múltbeli és jelenbeli párkapcsolatára (párkapcsolataira)
  • Megértheti, milyen előnyökkel jár a jövőjére nézve, ha megismeri a felmenői lelki életét
  • Kezébe veheti sorsának tudatos irányítását, és megteheti a lépéseket egy igazán boldog és teljes párkapcsolat megteremtése felé
  • Hozzáférést (november 30-tól) az előadás teljes videó- és hanganyagához.
  • Hozzáférést (november 15-től) a dupla telt házas ismeretterjesztő előadás teljes videó- és hanganyagához, amely átfogó betekintést ad a Recall Healing önismereti módszer alap eszköztárába. Az ismeretterjesztő előadás által életre szóló tudásra tehet szert, megértheti a lelki konfliktusok kihatását, azok összefüggéseit a fizikai tünetekkel, betegségekkel, különféle viselkedésmintákkal.
Jegyárak

Elővételes jegy

6.000 Ft
AZ ÖSSZES JEGY ELKELT!
október 31-ig 6.000 Ft,
november 6-ig 8.000 Ft.
Mit tartalmaz?
  • Belépőt a rendezvényre
  • Magyar nyelvü tolmácsolást
  • Exkluzív videóanyagot 4000Ft értékben (a bevezető ismeretterjesztő előadás teljes videó és hanganyagát, illetve a rendezvényen készülő teljes videó és hanganyagot, amelyet bármikor visszanézhet a videótárban.)
 

Helyszíni jegy

10.000 Ft
RENDEZVÉNYÜNK TELTHÁZAS, A HELYSZÍNEN NEM TUDUNK MÁR BELÉPŐJEGYET BIZTOSÍTANI!
Mit tartalmaz?
  • Belépőt a rendezvényre
  • Magyar nyelvü tolmácsolást
  • Exkluzív videóanyagot 4000Ft értékben (a bevezető ismeretterjesztő előadás teljes videó és hanganyagát, illetve a rendezvényen készülő teljes videó és hanganyagot, amelyet bármikor visszanézhet a videótárban.)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, fejlődni vágyót!
az Uplifting Creative csapata

Helyszín

Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont
Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14., 1097 Magyarország


Esemény kezdete: 2018. 11. 07 - 18:00 Esemény vége: 2018. 11. 07 - 20:30